Az igazi sport: BIRKÓZÁS
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Nézettség
Indulás: 2011-10-23
 
WRESTHUN
 
Magyar válogatott
 
Friss eredmények
 
Versenynaptár 2011
 
Versenynaptár 2012
 
#FELNŐTT EB 2012 !!!!!

FELNŐTT BIRKÓZÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG

SZERBIA - BELGRÁD

2012

VASÁRNAP
Lőrincz Viktor bronzérmes a 84 kilóban

A belgrádi felnőtt birkózó Európa-bajnokság zárónapján, három fiatal kötöttfogásúért szoríthattunk. Közülük ketten (Korpási és Lőrincz) egyszer-egyszer már szőnyegre léptek felnőtt világversenyen, a 74 kilós Szabó Martin azonban újoncként érkezett Szerbiába. Az utolsó verseny nap mondhatni meglepetéssel kezdődött magyar szempontból, hiszen a 84 kilós Lőrincz Viktor a finnek világbajnoki bronzérmesét győzte le két menetben. A folytatás azonan nem alakult valami fényesen, hiszen Korpási és Szabó is vereséggel kezdett, illetve Lőrinczv Viktor is kikapott a következő fordulóban a bolgár világbajnoktól. Hármojuk közül egyedül Viktor legyőzője jutott a döntőbe, így a vigaszágon bizonyíthatta tehetségét. Rögtön szőnyegre is lépett a dán válogatott ellen akit egy győztes menet után a második felvonásban kétvállra fektetett. Következett a grúz Gegeshidze akit a ceglédi birkózó három nagyon szoros menetben, de letudott győzni, így a bronzéremért birkózhatott az este folyamán. Ott az észtek Európa-bajnoki ötödik helyezettje, a már kipihent Erik Aps várt Viktorra. Junior kontinensbajnokunkat ő sem tudta megállítani. Az első menetet még az észt tudta hozni kivédekezéssel, de a másodikat már Viktor bekkelte ki. A harmadik menetben állásból Lőrincz remek iramot diktált, így az észt Aps, kilencven másodperc után olyannyira elfáradt, hogy lentről már nem tudott mit kezdeni a magyarral. Lőrincz Viktor ezzel bronzérmet szerzett élete első felnőtt kontinensbajnokságán.

 

Kötöttfogás, 66 kg (29 fő)
1/16: Emilyan Todorov (BUL) - Korpási 0:1, 1:0, 1:0

Kötöttfogás, 74 kg (31 fő)
1/16: 
Ionel Puscasu (ROU) - Szabó 2:0, 0:1, 8:0
 

Kötöttfogás, 84 kg (32 fő)
1/16: Lőrincz - Rami Hietaniemi (FIN) 1+:1, 1:0
1/8: Hristo Marinov (BUL) - Lőrincz 2:0, 1:0
Vigaszág: Lőrincz - Christian Roed (DEN) 1:0, 4:0-nál tus
Vigaszág: Lőrincz - Vladimer Gegeshidze (GEO) 0:1, 2:1, 1+:1
Bronzmérkőzés: Lőrincz - Erik Aps (EST) 0:1, 1:0, 1:0

 

SZOMBAT
Módos Péter döntőzött, Deák-Bárdos Mihály ötödik lett

Lassan hozzászokhatunk hogy egy rossz nap után jó következik. Mondhatni így van ez most is. Hiszen pénteken Veréb István sérülése és Godó Kitti veresége nem éppen örömteli. Szombaton azonban a kötöttfogásúak is megkezdték a küzdelmeket. Az első nap az 55-60-96 és 120 kilósok léptek szőnyegre. Itt egyedül a 60 kg-ban nem volt magyar színeket képviselő versenyző, ám sokan szurkolhattak a szlovák mezben szőnyegre lépő Lévai Istvánnak. A legkisebb súlycsoportban, a már jól megszokott Módos Péter képviselte hazánk címerért. Csonti kezdésnek szerbet, bolgárt, horvátot győzött le, majd az elődöntőben az oroszok legújabb emberét is felülmúlta és jutott a döntőbe. Az este folyamán a finálé is lezajlott, ahol az azeri Európa-bajnok Aliyev Elchin volt Módos Peti ellenfele. Az első menetben az azeri egy lenti helyzetből végrehajtott emeléssel nyerte az elsőt, amire Módos nem tudott válaszolni a második menet parter helyzetében, hiszen Aliyev szabálytalanul védekezett, amiért meg is intették őt. Következett a harmadik felvonás ahol az azeri Módost küldte térdelő helyzetbe. Peti remek védekezést hajtott végre így akció pontot nem tudott végre hajtani rajta az azeri, ám a challanget azért is bedobták az ellenfél sarkából. Sajnos a bírók hosszú tanakodás után az azeri Aliyevet hozták ki győztesként, Módos szabálytalan védekezésére (??) hivatkozva, így Péter az ezüstéremmel zárta az Eb-t. Szintén szombaton birkózott a 96 kilós Rizmajer György is. Rizi az első mérkőzését három menetben hozta finn ellenfelével szemben majd kikapott az örmények izomkolosszusától, Artur Aleksanyantól. Mivel az örmény a döntőbe jutott (sőt mi több, később aranyérmet szerzett) így Rizmajer a vigaszágon menetelhetett tovább. Elsőként a horvát Hogacot győzte le, majd az ukrán Rutenko már megállította a fiatal magyart, így búcsúzott a versenytől. 
Remekül birkózott a már 37 életévét töltő Deák-Bárdos Mihály is. "Bill" az első két meccsét könnyedén nyerte svéd és olasz nehézsúlyú birkózók ellen, majd következett a litván olimpiai bronzérmes akit három nagyon kemény menetben  győzött le. A folytatásban azonban két vereség is becsúszott, előbb a török Kayaalp az elődöntőben, majd a bronzmeccsért az örmény Patrikeev is megverte a magyar nehéz fiút, így az előkelő ötödik helyen zárt. Érdekesség hogy a már előbb említett Lévai István négy kiváló birkózót legyőzve aranyérmes lett a 60 kilósok versenyében és ezzel megszerezte Szlovákia első aranyérmét felnőtt birkózó világversenyről.

Kötöttfogás, 55 kg (20 fő)
1/16: Módos - Gazdag Kristian (SRB)
1/8: Módos - Aleksandar Kostadinov (BUL)
1/4: Módos - Ivan Lizatovic (CRO)
1/2: Módos - Mingiyan Semenov (RUS)
1-2: Aliyev Elchin (AZE) - Módos 3:0, 0:2, 1:0

Kötöttfogás, 96 kg (24 fő)
1/16: Rizmajer - Timo Kallio (FIN)
1/8: Artur Aleksanyan (ARM) - Rizmajer
Vigaszág: Rizmajer - Sinisa Hogac (CRO)
Vigaszág: Sergij Rutenko (UKR) - Rizmajer

Kötöttfogás, 120 kg (23 fő)
1/16: Deák-Bárdos - Eddy Bengtsson (SWE)
1/8: Deák-Bárdos - Daniele Ficcara (ITA)
1/4: Deák-Bárdos - Mindaugas Mizgaitis (LTU)
1/2: Riza Kayaalp - Deák-Bárdos
3-5: Yuri Patrikeev (ARM) - Deák-Bárdos 1:0, 5:0-nál tus
 

 

PÉNTEK
Veréb megsérült, Godó kiesett

Úgy látszik felemásra sikeredik az idei kontinensbajnokság. A remek keddi nap után egy gyengébb szerda következett, majd csütörtökön ismét toppon a magyar alakulat, jött azonban a péntek. Amikor Ifjabb Veréb István és Godó Kittiért szoríthattunk. A női 72 kilóban Godó a svédek versenyzőjétől három menetben kikapott és kiesett a versenyből. Szintén hamar ért véget az Európa-bajnokság a szombathelyi Verébnek is, aki a már megnyert izraeli mérkőzésen részleges térd szalagszakadást szenvedett, így kénytelen volt feladni a versenyt. Ezúton is szeretnénk mihamarabbi felépülést és jobbulást kívánni "Jimmynek".

Női, 72 kg (20 fő)
1/8: Fransson Anna (SWE) - Godó 1:0, 0:2, 1:0

Szabadfogás, 84 kg (27 fő)
1/16: Veréb - Sergei Kolesnicov (ISR) 3:0, 1:0-nál sérülés miatt feladta Veréb

 

CSÜTÖRTÖK
Hatos Gábor bronz- Ligeti Dániel ezüstérmes

Újabb gyönyörű nap következett a magyar birkózás számára. Szombathelyi kiválóságaink ugyanis remek birkózást tanúsítottak, és a 74 kilóban Hatos Gábor négy győztes (észt, finn, majd a vigaszágon görög, a harmadik helyért pedig ukrán) illetve egy vesztes mérkőzés (az orosz világbajnok ellen) után állhatott a dobogó harmadik fokára. Emlékezetes birkózást mutatott a nehézsúlyban versenyző Ligeti Dániel is, aki először a grúz világbajnoki bronzérmest győzte le nagy meccsen, majd könnyedén a spanyol válogatottat. Következett az elődöntő, ahol bolgár vetélytársát felülmúlva jutott a fináléba. Itt a törökök fiatal tehetsége várt Danira, aki az első menetben levitte a magyart és be is billentette így 3:0 arányban nyerte az első felvonást. A második menetben azonban Dani akciózni készült, amikor a török három pontos dobást hajtott végre. A menet folytatásában Ligeti hatalmas irammal megindult, ami két intést jelentett a török számára. Sajnos a harmadik intésre már nem volt idő, pedig a török teljesen összeomlott. Ligeti Dani így a tavalyi bronzérme után egy fantasztikus ezüstéremmel zárta a kontinensbajnokságot. A nőknél is érdekeltek voltunk ezen a napon. Barka Emese az 55 kilóban győzelemmel kezdett a fehérorosz birkózó ellen, majd kikapott a későbbi bajnok ukrántól. A vigaszágon lengyel ellenfele győzte le, így sajnos kiesett a versenyből.

Női, 55 kg (19 fő)
1/8: Barka - Nadzeya Sushko (BLR) 1:0, 4:2
1/4: Natalya Synyshyn (UKR) - Barka 7:1, 7:3
Vigaszág: Roksana Zasina (POL) - Barka 6:2, 3:0

Szabadfogás, 74 kg (24 fő)
1/16: Hatos - Elar Hani (EST) 2:0, 3:0
1/8: Hatos - Kristian Rantala (FIN) 2:0, 5:0
1/4: Denis Tsargush (RUS) - Hatos 1:0, 1:0
Vigaszág: Hatos - Oleg Matsalin (GRE) 1:0, 2:0
3-5: Hatos - Oleg Bilotserkivskyi (UKR) 1:0, 1:0

Szabadfogás, 120 kg (20 fő)
1/8: Ligeti - Davit Modzmanashvili (GEO) 1:0, 0:1, 7:6
1/4: Ligeti - Cuba Vazquez (ESP) 7:1, 2:1
1/2: Ligeti - Dimitar Kumchev (BUL) 3:0, 5:1
1-2: Taha Akgül (TUR) - Ligeti 3:0, 3:2

 

SZERDA
Két győztes mérkőzés jutott erre a napra

A második versenynap már kevésbé alakult olyan jól mint a nyitány. A női birkózásban Szabó Emeséért szurkolhattunk, aki svájci ellenfelét legyőzve kapott ki a későbbi ötödik fehérorosztól, így kiesett a versenyből. Ugyancsak így járt a szabadfogású 60 kilóban szőnyegre lépő Molnár József is, aki moldovai ellenfelével szemben maradt alul három menetes mérkőzésen, idő előtt búcsúzott a versenytől. Szintén szabadfogásban birkózott Molnár Róbert is, aki az 55 kilósok között képviselte a magyar színeket. Robi először egy szerbet győzött le könnyedén, a folytatásban azonban az ukrán már túl nagy falat volt és mivel legyőzője is kikapott, így Robi is kiesett a versenyből.

Női, 59 kg (16 fő)
1/8: Szabó - Fabiene Wittenwiler (SUI) 2:0, 5:1
1/4: Nadzeya Mikhalkova (BLR) - Szabó 1:0, 2:0

Szabadfogás, 55 kg (19 fő)
1/8: Molnár - Nikola Markovic (SRB) 4:0, 6:0
1/4: Igor Khavaldzhy (UKR) - Molnár 2:1, 3:0

Szabadfogás, 60 kg (20 fő)
1/8: Pavel Negru (MDA) 1:4, 1:0, 3:0

 

KEDD
Wöller Gergő bronzérmes, Dénes Mercédesz ötödik


Remekül kezdődött a felnőtt birkózó Európa-bajnokság a magyar alakulat számára. Az első versenynapon a nők versenyében a még nagyon fiatal Dénes Mercédesz képviselte a magyar színeket, aki két győztes (finn, majd a vigaszágon szerb) és két vesztes mérkőzés (ukrán, majd a bronzéremért német) után az ötödik helyen zárt élete első felnőtt világversenyén. Szintén ezen a napon lépett szőnyegre a Vasas SC-s Wöller Gergő is, aki már komoly rutinnal rendelkezve lépett szőnyegre Belgrádban. Gergő mivel táblán volt, így a nyolc közé jutásért kellett csak szőnyegre lépnie, ahol a román Ceabant győzte le, majd következett a bolgár Bazan, aki három nagyon szoros menetben győzte le "Loccot". Miután a bolgár a döntőig menetelt, Gergő a vigaszágon folytathatta a versenyt, ahol két menetben az olasz Campagnat verte, ám a mérkőzés közben megsérült a térde. Kérdésessé vált hogy tudja-e folytatni a versenyt, ugyanis a bronzéremért a grúzok olimpiai bronzérmese, Otar Tushishvili várt rá. Európa-bajnokunkat azonban kemény fából faragták és sikerült "összedrótozni" a térdét a "kisdöntőre", ahol három kemény menet után újabb bronzérmét szerezte meg a szombathelyi származású Wöller. 96 kilóban Fodor Tamás birkózott magyar válogatott mezben, aki elsőként egy örményt győzött le, majd a folytatásban kikapott a fehérorosz birkózótól.

Női, 48 kg (17 fő)
1/8: Dénes - Savola Sarianne (FIN) 2:1, 1+:1
1/4: Balushka Lyudmyla (UKR) - Dénes 2:0, 1:0
Vigaszág: Dénes - Bojana Jolicic (SRB) 6:0-nál tus
3-5: Jaqueline Schellin (GER) - Dénes 1:0, 1:0

Szabadfogás, 66 kg (21 fő)
1/8: Wöller - Yan Ceaban (ROU) 2+:2, 3:0
1/4: Leonid Bazan (BUL) - Wöller 1:3, 4:0, 2:0
Vigaszág: Wöller - Raimondo Campagna (ITA) 2:1, 4:3
3-5: Wöller - Otar Tushishvili (GEO) 1:0, 0:1, 1:0

Szabadfogás, 96 kg (20 fő)
1/8: Fodor Tamás - Andranik Galstyan (ARM) 2:1, 0:1, 3:1
1/4: Ivan Yankouski (BLR) - Fodor Tamás 3:0, 4:1

 

 

 
Idő
 
Naptár
2012. Május
HKSCPSV
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
<<   >>
 
Képgaléria

 
Videó galéria

 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 

IDE MINDIG ÉRDEMES BENÉZNI Picur Mini ABC Nyitva: mindennap 5-21h-ig Bp. IV. Nádor u. 87. AZ ÜNNEPEK ALATT IS NYITVA!    *****    A Kispesti Kisszínház bemutatja Molnár Ferenc: Liliom c. darabját, 2012.05.18-án 19 órakor, a KMO Mûvelõdési Házban!    *****    JAPÁN NYELVOKTATÁS//JAPÁN NYELVOKTATÁS//JAPÁN NYELVOKTATÁS//JAPÁN NYELVOKTATÁS//JAPÁN NYELVOKTATÁS//JAPÁN NYELVOKTATÁS    *****    IDÉZETEK!IDÉZETEK!IDÉZETEK!IDÉZETEK!IDÉZETEK!IDÉZETEK!IDÉZETEK!IDÉZETEK!IDÉZETEK!IDÉZETEK!IDÉZETEK!IDÉZETEK!IDÉZETEK!IDÉ    *****    Mûszaki szakfordítás (angol-magyar) - Mag Éva    *****    Horkolás - Asonor horkolásgátló orrcsepp - Csupán 5300 Ft akciós áron a Lágymányos Patika webshopjában!    *****    Weboldal készítés, Joomla programozás    *****    KS-PIPA termékismertetõ - a könnyebb levegõvételért. Magyar termék, a gyártótól!    *****    Asztaldíszek, koszorúslány-csokor - www.e-virag.hu    *****    SAJÁT SOROZATOK! MEGLEPÕ,VICCES,PIKÁNS,ÉRDEKES,HÁTBORZONGATÓ,MISZTIKUS,SZERELMES,TINI,SZAPPAN,KOMÉDIA,SZITCOM. KATT!!!!!    *****    Weboldal készítés, Joomla programozás    *****    KS-PIPA termékismertetõ - a könnyebb levegõvételért. Magyar termék, a gyártótól!    *****    online patika    *****    koszorúszállítás    *****    jogi szakfordítás    *****    Hitel kiváltási lehetõség, vagy állomház számodra. http://href.hu/x/hsx0 ingyenes regisztráció május 31.-ig    *****    Hitelkalkulátor, hitel kalkulátor online hitelek 2012-2013 - Pénzügyi hírek, gazdaság bankok, adók    *****    Kattints!A legjobb magyar forrásod Ashley Tisdale-rõl!Kattints!Ashley Tisdale!    *****    //JAPÁN NYELVOKTATÁS//JAPÁN NYELVOKTATÁS//JAPÁN NYELVOKTATÁS//JAPÁN NYELVOKTATÁS//    *****    Egyedi kézzel készített ajándéktárgyak, és még sok más vár Rád! Folyamatosan bõvülõ kínálattal! Nézd meg Te is!:)